Állandó igény tervezők és ügyfelek részéről egyaránt, hogy az épített kandallók beépítési mélysége a lehető legkisebb legyen. Ennek oka, hogy egy kisebb alapterületű nappalinál például egy kanapé közelsége miatt a kandalló vagy kályha beépítése után sokszor jelentősen lecsökken a közlekedő terek szélessége.
A kivitelező ez ügyben nem sokat tehet, mivel annak érdekében, hogy a berendezés a későbbiekben biztonsággal működjön, a kiválasztott tűzterek beépítéskor figyelembe kell vennie az építési előírásokat (szigetelésvastagság, légrés). Emiatt aztán a legtöbb esetben végeredményként 65-75 cm lesz az üvegfelület falsíktól való távolsága.
A Hoxter cég válasza erre a problémára a „S-line” névre hallgató új termékcsalád.
Néhány technikai finomhangolásnak és méretoptimalizálásnak köszönhetően sikerült olyan készülékeket forgalomba hozniuk, amelyek látványosak, ugyanakkor a kevésbé mély kialakításuknak köszönhetően kis helyet vesznek el a rendelkezésre álló térből. A tűzterek belső mérete éppen akkora, hogy még kényelmesen használható legyen, és ne kelljen túlzottan apróra vágni a fát.
A fejlesztésnek köszönhetően ezen típusok beépítésekor jelentősen lecsökken az üveg falsíktól mért távolsága, az építmény maximális mélysége akár 50 cm-re is redukálható.
Az így épített kandallók légiesebbek, kis alapterületű helyiségekben sem tűnnek hatalmasnak. Ez a 10-15 cm méretcsökkenés azt is lehetővé teszi, hogy egy szélesebb, polcos kialakítású fal mélységi méretei is az ésszerűség határain belül maradjanak.
A S-line termékek közt egyaránt megtalálható a normál síküveges, a sarok kialakítású és a három oldalt üveges tűztér. Ezek természetesen liftes és oldalra nyíló változatban is elérhetőek.
További újdonság a három oldalt üveges betéteknél egy falra szerelhető konzol, amelyre biztonsággal felhelyezhető a kandallótest, így egy kompaktabb beépítés is megoldható.
A jól ismert hőtároló gyűrűk mérete szintén optimalizálva lett az új szériához, ezért ezek előnyeiről sem kell a jövőben lemondani.
Bővebb technikai és műszaki információk a letölthető brosúrában találhatóak.
Korábbi cikkek
- Oktatjuk is
Idén már második alkalommal jártunk az Ortner cég loosdorfi oktatóbázisán, ahol egy kétnapos gyakorlati képzésen lehet megismerni az Ortner-Hypocaustum, légréses kályhaépítési technológiát. Elmondhatjuk, hogy újabb 20 magyar kályhaépítő sajátította el a rendszer minden fortélyát.
Várjuk további szakemberek jelentkezését!
- Klasszikus kályha modern belsővel
Egy nem mindennapi kivitelezés képeit teszem közzé, ahol látható, hogy miként építhető össze az Ortner hőtároló rendszere egy antik megjelenésű körkályhával. Remekül elfér az GOR 44-es tűztér a KAM spirál hőtároló elemekkel együtt egy 60 cm átmérőjű hengerkályhában.
- Egy kis elmélet
Az alábbi képsor különböző fűtési módozatok működésbeli különbségeit szemlélteti.
Az első ábrán egy hagyományos légfűtéses kandalló felépítése látható. A tűztér által felhevített levegő a burkolat tetején található szellőzőkön keresztül áramlik a lakótérbe.